Jelenlegi hely
2018.szeptember.29.
Fókuszban a régió megerősítése
A Libertate polgári társulás szervezésében „Térségi védjegyrendszer – termékvédjegyek” elnevezésű zárókonferencia került megrendezésre Bátorkeszin 2018. szeptember 26-án, szerdán. A rendezvényen lehetőség nyílt annak megvitatására, hogy a helyi termékvédjegy bevezetése milyen hatást gyakorol a kis- és középvállalkozók, valamint az őstermelők számára. Továbbá a bátorkeszi szőlészet fejlesztéséért tevékenykedők munkássága is bemutatásra került. Szó volt a helyi termékek kereskedelmének támogatásáról, a közös bátorkeszi bortípus kialakításáról – a „Keszi Bor”, valamint a szőlészeteket érintő beruházások témájáról egyaránt.
A Komáromi járásbéli zárókonferencián Felvidék három borásza (Bóna Zoltán-Keszibor, Szegab PT; Geönczeöl Attila-Parkan-Granum Terroir, Szkala PT; Ifj. Mátyás András-Autentista Slovákia) tartott előadást, amely során ismertették úgy a munkásságukat, mint a boraikat.
A zárókonferencia kötetlen beszélgetés melletti borozással záródott.