Jelenlegi hely
2018.augusztus.3.
Gasztroutazás a Nagykürtösi járásban, tizenegyedik alkalommal
Július utolsó szombatján illatfelhők árasztottak Kőkeszi községet, ugyanis a főzőversenybe benevezett csapatok még délelőtt megkezdték a főzést gondosan odafigyelve a palóc ételek sajátosságaira. Az alapanyagok közül nem hiányzott a pirított hagyma, a túró-tejföl, sőt még a káposzta sem. Míg a felnőttek főztek, addig a fiatalok kézműveskedéssel töltötték az időt, vagy akár arcukra „ölthették” kedvenc figuráikat is.
A közösségi összetartást megerősítő rendezvényen családok, baráti társaságok és ismerősök ebédeltek együtt, amelyhez Básti János nótázott. Eközben a 14 főzőcsapatnál már nagy volt a sürgölődés, forgolódás, hogy a majdani vacsora az ő főztjükből legyen tálalva. A gasztroélmények mellé kulturális feltöltődés is társult. Színvonalas műsort adtak helyi tánccsoportok és énekesek. A rotyogó bográcsok vonzó illata még lovaglás közben is kifejtette hatását: a „lovasok” alig várták, hogy végre kóstolhassanak az ínycsiklandozó étkekből.
A koraesti órákban a magyar mulatós könnyűzene világának oszlopos tagja, Betli Gábor szórakoztatta a közönséget. A Libertate társszervezésében megtartott Palóc Ételek Fesztiválja falusi mulatsággal zárult.