2019.október.9.

Labdajátékokkal az egészségért – perbetei sportnap

Képriport

A sport legfőbb célja a testedzés, eredmény elérése, versenyzés, szórakozás, képességek fejlesztése együttvéve. Így volt ez Perbetén is, a RöpPer polgári társulás főszervezésében és a Libertate polgári társulás társszervezésében megrendezett sportnapon.

 

A 2019. szeptember 28-i rendezvény elején Kocsis Levente, a RöpPer elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A szervezők svédasztalos reggelivel és mindenféle finomsággal fogadták a versenyzőket és azok szurkolóit, sportolni vágyókat, érdeklődőket. A sportcsarnokot a zene és a jó hangulat zengte be, de a csapatok keményen küzdöttek a pályán az első helyezésért. Míg a szülők a röplabdapályán versengtek, addig a gyerekek fogócskáztak, futballoztak, valamint különböző labdás játékokat játszottak.

 

Az egész napos sportolás nemcsak a családokat hozza össze, hanem az embereket is, mivel a csapatok tagjai közös célért harcoltak, hogy minél jobb helyezést érjenek el, természetesen mindezt egy kis szórakozással kiegészítve. A nap végére kicsi és nagy egyaránt fáradtan, de annál boldogabban, élményekkel tért haza. 

 

Perbetei sportnap