2019.június.11.

Mozgalmas családi nap Gellében

Mindenki jól érezte magát.

Az Egyházgellei Alapiskola a Gellei Ifjúsági Klub és a Libertate társszervezésében családbarát sportrendezvényt tartott. A június 7-i esemény kézműves foglalkozásokkal, a KIS ÉLETMENTŐK bemutatójával és az állatsimogató megnyitásával indult.

 

A fajátékok hamar meghódították a gyermekeket, akik örömmel próbálták ki többek között a gólyalábon való járást is. Eközben kígyózó sor állt az arcfestő-, csillámtetkó saroknál, hogy az intézmény növendékei magukra rajzoltathassák kedvenc figuráikat. Családi napunkon nagy sikert aratott az egészségsarok.

 

A fiatalokat számos sportprogram is várta. Kipróbálták magukat „maratonfutásban” és ügyességi versenyekben egyaránt. A gyermek egy része vidáman asztaliteniszezett, míg másoknak az Ember ne mérgelődj! élő társasjáték nyújtott szórakozást. Néhány diák szüleivel próbálta egy labda útját megtalálni a falabirintusban. A kisebbeknél népszerű programpont a légvárazás volt.

 

A jelenlévők örömmel kóstolgattak finomságokat, hiszen a meghirdetett sütiversenyen az ínyencségek készítőinek munkáját díjazták. A koraesti órákban a Pósfa zenekar muzsikája hallatán kicsik-nagyok táncraperdültek. A családi sportnapon mindenki nagyon jól érezte magát.