Virtuális sétánk ezúttal Kelet-Szlovákiába hívja Önt!
Torna vára (szlovákul Turniansky hrad) Kassa közelében található. 366 méter magasan feltűnően emelkedik a látóhatár fölé egy szabályos mészkőkúp tetején. Az egykori főúri rezidencia romos állapotban van, mégis megéri vállalni az olykor nehézkes utat felfelé. A kopár sziklák közt számtalan mezei virág nyílik, köztük a tornai vértő, mely csak itt terem a világon, a tarka gyíkok pedig sütkéreznek a sziklákon.
Felérve a romok minden köve történelmet áraszt. Nagy Lajos király engedélyének köszönhetően épült fel az 1300-as évek közepén a Tekus nemzetség Tornai ágának kővára. 1406-ban ez az ág kihalt és Luxemburgi Zsigmond bejegyeztette a királyi kincstárba. Az évszázadok során többször gazdát cserélt, a vár urai közt találhatjuk még Berencsi „Sáfár” Istvánt, a Mágóchy, a Bebek családot, majd a 17. században a Móricz, a Kátay, a Semsey és a Keglevich nemzetségek birtokolták.
A vár egyik legendája is a Bebekekhez köthető, amelyet a néphagyomány őrzött meg az utókornak. Két lánytestvér – Katalin és Krisztina – féltékenységéből eredő konfliktusról szól, melynek áldozatául esik egy fiatalember. A monda szerint szeles időben hallani Krisztina sírását, aki időnként visszajár kísérteni a helyieket és az ide tévedő idegeneket.
Virtuális túránk remek élményekkel gazdagítja a nézőt, aki mindezt otthona kényelméből teheti. Mozogjon bátran a háromdimenziós térben, hiszen a haladás irányát is önállóan szabályozhatja.
Fedezze fel virtuálisan (is) csodás tájainkat!
Részletesebb tájékoztatásért látogasson a CsavarGo oldalra.