2018.május.10.

A felvidékiek tavaszünnepélye Csallóköz szívében

A májusfa díszítésébe a jelenlévők apraja-nagyja bekapcsolódott.

A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya mellett működő Ifjúsági Tanács (továbbiakban IT) szervezésében május 8-án, kedden V. Magyar Majálisra került sor a Dunaszerdahely városában található szabadidőparkban. A rendezvény 2009 és 2012 között négy alkalommal szerveződött, idén pedig a fiatal generáció tagjaiból álló szervezőstáb úgy határozott, hogy e szép hagyományt feleleveníti. Céljuk továbbra sem volt más, minthogy „Ünnepeljen magyar a magyarral!”. A népszerű rendezvényre nemcsak a városból, de Zoboraljáról és további régiókból is érkeztek.

 

A műfüves pályán a YBS DAC fanklub felvidéki minifoci bajnokságot szervezett, mielőtt a DAC focistái autogramosztásba kezdtek. A barantások lenyűgöző bemutatója után az érdeklődők maguk is kipróbálhatták a harcművészet fortélyait. A májusfaállítás sem maradhatott el, ahol Nagy Iván etnológus hangsúlyozta, hogy ez a májfa a magyarság jelképe is egyben. A díszítésbe a jelenlévők apraja-nagyja bekapcsolódott.

 

A programkínálatban mindenki megtalálta a kedvére való elfoglaltságot, ugyanis a népi mesterségek mellett ügyességi játékokra is volt lehetőség, de akár népviseleti tárlatot, valamint Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítást is megtekinthettek a jelenlévők. A majálison Felvidék kincsei szórakoztatták a nagyérdeműt.

 

A Libertate kísérőprogramként gyermekek részére kínált foglalatosságot. A lurkók kifestőzés közben megismerkedhettek Szent László legendájával, különböző figurák hajtogatásában és lufifestésben is kipróbálhatták magukat, de a közkedvelt csillámtetkó sem maradhatott el. Mindemellett az érdeklődők megismerkedhettek a termék.sk, a szolgáltatás.sk és a háztáji.sk internetes kereskedő-oldalakkal is.

 

A szervezők nevében Sátor Veronika, az IT elnöke megígérte, hogy jövőre szeretnék ismét megszervezni a majálist.