Jelenlegi hely
2018.május.27.
Főszerepben a gyermekek a kassa-vidéki településen
Debrőd községben gyermeknapi programkavalkád várta az érdeklődőket a helyi futballpályán. A szervezők – köztük a Libertate polgári társulás – arra törekedtek, hogy a környék apraja-nagyjának műsorszámmal kedveskedjenek.
A lurkók pillanatok birtokukba vették a helyszínt. Örömteli arccal sorakoztak az arcfestőkhöz, hogy kedvenc mintájukat magukra festessék. Ágoston Anita és Kabai Alex interaktív gyermekműsorral szórakoztatta az apróságokat. A nap folyamán nem volt hiány mozgásból sem, ugyanis a lurkók ügyességi és sport vetélkedőkön is összemérhették erejüket. Volt kötélhúzás, dinnyeevés, de még zsákban ugrálás is. Mindemellett nagyszerű időtöltésnek számított a „habfürdő”. Aki pedig megéhezett, finomabbnál finomabb palacsintákat kóstolhatott.
A jelenlévők betekintést nyertek a tűzoltók munkásságába is. Miután a lánglovagok bemutatták a járművüket, s annak tartozékait, a gyerkőcök maguk is kipróbálhatták, milyen is tűzoltónak lenni.
Kitűnő hangulat jellemezte a május 26-i, szombati rendezvényt, ami tábortűz melletti gulyás-partyal záródott.