2018.július.3.

Családi fesztivál a Csallóköz szívében

Bohóc kedveskedett a legkisebbeknek

Gyermeksereg árasztotta el a városi szabadidőparkot Dunaszerdahelyen, ahol a Libertate izgalmas programokkal várta a környék apraját-nagyját. A június 30-i Családi- és gyermeknap a Felvidéki Fogyatékkal élők Szövetségének (FEFOSZ) interaktív bemutatójával indult. A szervezet tagjainak segítségével tolókocsiban ülve lehetett kipróbálni az elektromos íjászatot és a szlalomozást, mielőtt a közös jógázásra sor került. A FEFOSZ tagjainak közreműködésében a jelenlévők testközelből megismerhették a mozgáskorlátozottak világát, mindennapjait. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a színes kísérőprogramok is. A mesterség-bemutató keretén belül a Bősi-horgolókör tagjaitól a horgolás, Dobsa Magdától a szabás-varrás, míg Simon Anikótól az üvegfestés fortélyait sajátíthatták el az alkotni vágyók, amihez a kiállított alkotások láttán lehetett inspirálódni. A gyermekek eközben kedvükre válogathattak a csillámtetoválás- és arcfestési sablonok között, hogy sorra kerülés után belebújjanak kedvenc mesehősük vagy állatuk bőrébe.

 

A városi kézilabdaklub elnöke Horváth Zoltán hangsúlyozta a sport gyerekkorban való megszerettetésének fontosságát, majd kiemelte, hogy „A kislányok a mi reménységeink, ők a jövő; a jelen a női csapat, aki idén a negyedik helyen végzett a bajnokságon.” Az elnök hozzátette, hogy a Dunaszerdahelyen lévő rengeteg kikapcsolódási lehetőség mellett a helyi kézilabdaklubba is várnak mindenkit. A kézilabdás lányok rövid bemutatóját követően a játékos kézilabdába a gyerkőcök is bekapcsolódtak. Ezalatt az idő alatt néhány jelenlévő elrugaszkodott a földtől, ugyanis a TEAM KANGOO DS tagjainak segítségével a kipróbálhatták a Kangoo Jumps cipőket.

 

Nem volt hiány szórakoztató ügyességi játékokból sem, hiszen a Digitális FABrikáló Műhelyben szövés és gravírozás mellett még elektromos tésztával is lehetett dolgozni. Ezzel szemben a fa játszóparkban volt célbadobás, lövöldözés, de még a gladiátor létet is megtapasztalták a gyermekek. Mindegyik foglalatosság nagy sikert aratott a gyermekek és szüleik körében, hiszen a fa játékok a felnőttek gyermekkorát is felidézték. Akinek pedig a kézművesség és ügyességi játékok mellett ugrálni támadt kedve, a légvárakban ugrándozott. Lehetett lufit is hajtogattatni, miután a gyerkőcök kiválasztották, milyen formát szeretnének.

 

A délutáni órákban, mialatt a vidám fotókabinban hangulatos képek készültek, a gyermekek meghajtogattatták kedvenc figuráikat lufiból, a színpad előtt szállt a buborék, sőt még a rút banya is teret kapott a Glamour zenekar közreműködésében. A gyermekdalokat éneklő házaspár az örömteli éneklésbe bekapcsolta a gyerkőcöket és szüleiket egyaránt, akik a fülbemászó muzsika hallattán se perc alatt még táncra is perdültek. A családi rendezvény záró-műsorszámaiban elsőként a Langaléta Garabonciások előadásában vásári komédiát láthatott a nagyérdemű, amit látványos engedelmességi, őrző-védő és egyéb gyakorlatokat ismertető kutyabemutató követett. A családi napon házi termékekből is lehetett válogatni. A kínálatban a teljesség igénye nélkül szerepelt lekvár, befőtt, szörp, de még fűszer is.

A rendezvényen a legkisebbektől a nagyszülők korosztályáig mindenki jól érezte magát, amit mi sem bizonyított jobban, minthogy a jelenlévők aktívan bekapcsolódtak a programokba, kreatívak voltak, s egész nap a jókedv uralkodott a téren.