2018.szeptember.4.

A táncnak és hagyománynak szentelt gömöri hétvége

Tánc, szórakozás

Csattogtak a táncos cipellők, muzsikaszótól volt hangos Kiskovácsvágása, ugyanis a XVIII. Csermosnya - menti Fesztivál programjai táncházzal kezdődtek augusztus 31-én, pénteken. Táncolva szórakoztak helyiek és környékbéliek.

 

Másnap Bódis Enikő szavalata és az ünnepi beszédet követően népművészeti bemutató szórakoztatta a nagyérdeműt. A gömöri régió amatőr énekesei és néptánccsoportjai többek között nóta- és népdalcsokrokat mutattak be. Fellépett a Berkő Népdalkör az Andrássy Dénes Férfikar a Gyöngyvirág és a Kéknefelejcs éneklőcsoportok. A gyermekek is kivették a részüket az ünnepségen, több koreográfiát is bemutattak a dernői Napraforgó és a Kincskereső Néptánccsoport tagjai. Máté Adriana pedig gömöri népdalokat adott elő.

 

A Dernőért Polgári Társulás elnöknője beszédében hangsúlyozta az összetartozás fontosságát.  ... arra van a legnagyobb szükség, hogy ilyen alkalmak adtán minél többen találkozhassunk, örülhessünk egymásnak, a régi barátoknak. Örüljünk egymás sikereinek, biztassuk egymást és őszintén mondjuk ki véleményünket. A mai fellépő csoportok egész évben azon fáradoznak, hogy nekünk szerezzenek egy szép délutánt, estét. Ezt az igyekezetet kell mindnyájunknak értékelni, hiszen nélkülük csak a szürke hétköznapokat élhetjük át, velük azonban, az énekeik és táncaik által újra hevesebben dobban a szívünk. Részesei leszünk műsoruknak, elfeledkezünk napi gondjainkról és vidámabbak leszünk...”

 

A rendezvény zárszavát Köteles László a CSEMADOK országos alelnöke tartotta. A rendezvény célja részint a hagyományápolás, részint a tehetségek bemutatkozása volt. A jelenlévők hírét vitték a jó hangulatú népművészeti fesztiválnak, s alig várják, hogy jövőre újra találkozzanak.