2018.szeptember.17.

Rendkívüli időjárásban rendkívüli sportnap

Sokan gyűltek össze

A FEFOSZ és a dunaszerdahelyi alapszervezete a Libertate társszervezésében 2018. szeptember 1-én, Siposkarcsán rendezte meg az Interliga dunaszerdahelyi fordulóját a II. Csallóközi Kupa elnevezésű sportnapon. Az ünnepélyes megnyitót követően a versenyzők először egészségmegőrző programokon vettek részt Bacsárdi József vezetésével. Majd az esős, viharos időjárásnak ellentmondva megkezdődtek az íjászat, körbe dobás és darts versenyek.

 

A megmérettetésekben a fogyatékkal élő, az egészségkárosodott és a mozgáskorlátozott játékosokkal közreműködtek családtagok, segítők és szimpatizánsok is, mivel a szervezők a rendezvénnyel a társadalomba való beilleszkedést is szeretnék segíteni. Ebéd után a programban kultúrműsor következett, amit Kismagyari Daloskör tagjai adtak elő. Jókedvű műsorukat nagy szeretettel fogadták a fáradt versenyzők, igazi felüdülést jelentett a számukra. Az időjárás kedvezőbb fordulása lehetővé tette a futballmérkőzés megtartását is, így a nap végére minden meghirdetett egyéni és csapat versenyszámot sikeresen megrendeztek.

 

A nap fénypontját a díjak átadása jelentette, megörvendeztetve kicsit és nagyot a közösen eltöltött nap végén.