Leírás
A Nyitrától nem messze fekvő Appony (Oponice) községből indul a változatos túra, az Apponyi kastély előtti ingyenes parkolóból. A község felett a Tribecs-hegység húzódik.
A várromhoz vezető út kellemes, könnyű sétaként teljesíthető. Végig az Appony-patak mellett haladunk, melynek lágy csörgedezése és tavasszal a bodzafák illata kísér. Tölgyerdőn és cseresznyésen is átvezet a kijelölt út. A várromot – melyből megmaradt néhány fal, kerületi várfal és a bástya - csak saját felelősségre járhatja be a túrázó, egyelőre omladozó állapotban találjuk, de a felújítása már elkezdődött.
Az út legnehezebb része a várromtól a Nagy Szikláig vezető emelkedő, melyet csak és kizárólag megfelelő terepcipőben javasolt teljesíteni. 35 perces kapaszkodó után a sziklákhoz érve elénk tárul a völgy pazar látványa. Megéri leküzdeni a nehézségeket. Jó szolgálatot tehet utunk során a túrabot, hiszen a sziklák 450 méter magasan találhatóak.
A várromig ugyanazon az úton térünk vissza, majd egy kis kerülővel, a fákkal övezett úton térünk vissza kiindulási ponthoz.
Érdemes megtekinteni a túra teljesítése után az Apponyi család egykori birtokán található, a 16. században, reneszánsz stílusban épült két kastélyt (kis és nagy kastély). Látogatási idő minden egész órában hétköznap 9-15, hétvégén 12 -16 óra között.
A kastélyban jelenleg az Apponyi-múzeum kapott helyet, ahol falfestményeket és a vadásztrófeákat is megtekinthetünk. Megismerkedhet a látogató a jelentős magyar nemesi Apponyi-nemzedék történelmével, amelyből az albán királynő, Apponyi Gerardine is származott. A kastélyban épségben fennmaradt Magyarország hajdani, egyik legnagyobb könyvtárának egy része, melyben az eredetileg 30ezres állományból 17ezer kötetet őriznek. Gajdoš Jozef professzor az 1950-es években 2 év alatt a könyvtár állományát feldolgozta és osztályozta témák szerint. 12 nyelven találhatóak itt könyvek. A legértékesebb könyvek sorsa is kalandos, sajnos a Guttengberg Bibliából és a 13. században kézzel írt könyvekből egy sem maradt meg. A nyilvánosság a könyvekbe előzetes egyeztetés alapján betekinthet a helyszínen, e lehetőséggel elsősorban az egyetemisták élnek.
A kastély másik része Chateau Appony néven négycsillagos wellness szállóként is működik, kinti teraszán frissítő elfogyasztására is lehetőség van.
Érdemes ezt az utat választanunk, ha szeretjük a kalandos ösvényeket, a történelmi helyeket és a pompás kilátást. Töltsünk néhány órát e magyar történelmi vonatkozású helyszínen!
Részletesebb tájékoztatásért látogasson a CsavarGo oldalra.