Leírás
Vághegyes (Zástranie) település Zsolna (Žilina) városrésze, a helységhez közeli parkolóból indulhatunk a következő csavarGO túrára. Ugyan 13 kilométeres táv vár ránk, de könnyedén teljesíthetjük, hiszen a szintemelkedés minimális. Az út részben csodaszép erdőn át vezet s ha elfáradunk, számos lehetőség nyílik a pihenő beiktatására. Gyalogolásunk közben egy kilátót is érintünk, melyre felmászva láthatjuk az elénk táruló Zsolna városát. Rövid ideig a városon át is haladunk, a jelzések megerősíthetnek abban, hogy helyes úton járunk. Célunk pedig a Budatini kastély (Budatínsky hrad), mely a történelmi parkjával és múzeumával várja látogatóit és a drótos mesterség történetét mutatja be. A kiállítást lehetőséget ad, hogy megismerkedjünk e furcsa mesterséggel, melynek elnevezése a cserépedények összerakásából és dróttal való rögzítéséből eredeztethető. A drótosok királyi engedéllyel járták a városokat és falvakat és foltozták a fazekakat, árulták a bádogtepsiket.
A várat a Balassa család építtette a tatárjárás után, a 13. században, a Vág (Váh) és a Kiszuca (Kysuca) folyók találkozásánál. Csák Máté elfoglalta az erődöt, majd királyi birtokként működött tovább. A legnagyobb átalakításokon 1487 és 1798 között ment át, amikor a Szunyogh nemzetség tulajdonába tartozott. A család Katalin nevű, atyja által befalazott lányáról monda is született, melyet Arany János dolgozott fel a Katalin című versében.
A Csáky család folytatta a kastély szépítését, sőt esztétikus kertet is kialakítottak a kastély körül. A felkelések idejen, 1849-ben a vár leégett, könyvtára és levéltára is elpusztult, hosszú időre elhagyatottá vált. Teljes újjáépítése 1930 körül kezdődött el, de a többi várral együtt 1945-ben államosították. Jelenleg a Zsolnai Vágmente Múzeum (Považské múzeum v Žiline) jóvoltából látogatható.
Részletesebb tájékoztatásért látogasson a CsavarGO oldalra.