A Losonci járásban (okres Lučenec) lévő Rózsaszállás (Ružiná) kisközség templomától indulhatunk a csavarGO útvonalával a Divényi vár (Hrad Divín) maradványaihoz. A közel 10 kilométeres távot akkor is érdemes teljesíteni, ha ugyanazon az úton haladunk oda és vissza is. A várromhoz, mely már messziről is vonzza a tekinteteket, számos útvonal vezet, melyek pompás látnivalókat és természeti értékeket tárnak elénk.
Az egykoron Nógrád vármegyéhez tartozó építményt a Korponai-fennsík és a Losonci-medence rejtik. A romok némely részei a renoválásnak köszönhetően szinte hűen tükrözik az egykori állapotukat. Az ide látogató megnézheti a vár boltíves alagsorát, a bástyamaradványokat, végigsétálhat a fapallókon, de felkapaszkodhat a fellegvár felső részébe is. Divény falu fölé emelkedő sziklacsúcs egykori magasztos építményéről pompás rálátást kapunk a környék hegyeire, a szomszédos Rózsaszállás víztározójára, és persze az alattunk elterülő településre.
Valószínűleg a Losonczy család építette az eredeti, gótikus stílusú várat valamikor a 13. század végén. Tőlük a Balassák kezébe kerül, akik hiába erősítették, a török túlerő 1575-ben bevette. Divény egyik ura Balassa János volt, aki Balassi Bálint, a magyar irodalom klasszikus költőjének édesapja. A 17. században a hírhedt rablólovag, Balassa Imre örökölte meg, akiről tudni vélik, hogy fosztogatott, tivornyákat tartott, végül meggyűlt a baja Wesselényi Ferenc nádorral, aki előbb börtönbe záratta, kiszabadulása után pedig a várba már nem térhetett vissza, így alatta egy kastélyt épített magának. Csellel azért később sikerült visszafoglalnia, viszont válaszként a bécsi udvar császári serege megostromolta Divényt, Balassát ismét elfogták, vagyonát elkobozták, a várat pedig felrobbantották. Sose építették azóta újjá.
A felszíni értékek mellett kincseket rejt a vár alatti karszthegy is. Eddig három barlangot azonosítottak benne. A várrom bejárása után ne hagyjuk ki a hegyláb aljában található, szépen felújított várkastélyt és múzeumát, továbbá a szintén a várhegy tőszomszédságában álló erődtemplom megtekintését.
Részletesebb tájékoztatásért látogasson a CsavarGO oldalra.