Leírás
Pozsonyborostyánkő (Borinka) község a Pozsonyi kerület Malackai járásában (okres Malacky) található és a fővárostól 20 kilométerre fekszik. Határában található az egykori Borostyánkői vár (Hrad Pajštún) romja, a múltban a vár a Kis Kárpátok 486 m magas mészkősziklájára épült.
A királyi várként létrejött erőd legrégebbi része a ciszternával is ellátott felsővár. Ehhez épültek később a palotarészek és az alsóvár hatalmas, félköríves bástyái. A hegykoszorú szinte védőfalként ölelte körül a vidéket, melynek északi határvonalát erősítette meg az építmény. Története a 13. század 2. felébe nyúlik vissza, írásban először 1273-ban említik. Az Árpád-korban a Stomfa ispánsági várának szerepét vette át, majd az osztrák Tellesbrunni család tulajdonába került, onnan ismét királyi kézbe. A 14. századtól a szentgyörgyi (Svätý Jur) és bazini (Pezinok) grófok birtoka volt, Pálffy Miklós is megszerezte. 1809-ben Dévény várával együtt robbantották fel a franciák, Napóleon csapatai. Mára a vár központi udvarának épületei csak foszlányokban maradtak fenn.
Útvonalunk a vár alatti, rendezett kis településről indul, Pozsonyborostyánkőről. A falut elhagyva erdőn át araszolunk. A tervezett útvonal teljesítése nem igényel különösebb erőnlétet, csupán a romokhoz való feljutás rövid szakasza nehezebb. A várrom környéke rendezett, alkalmas pihenő beiktatására és a csomagolt elemózsia elfogyasztására. Fentről páratlan kilátás nyílik a Hegyháti – alföldre, a Stomfa - patak völgyére, a Kárpátokra, sőt a szomszédos Ausztria Alpok hegyvonulatának része is megfigyelhető napsütéses időben.
Részletesebb tájékoztatásért látogasson a CsavarGO oldalra.